KÖZLEMÉNY, ÁLLÁSFOGLALÁS!

Tartalom felhasználási irányelvek

Tartalom felhasználási irányelvek:

A jelen internetes felületen található, külön nem jelölt képek saját szerzői, az illusztrációk pedig saját szellemi tulajdont képeznek!

A tartalom felhasználása más felületeken csak és kizárólag a fejlécben szereplő címen keresztüli kapcsolat felvétellel, vagy a jelen oldal forrás megjelölésével engedélyezett!

Az oldalon szereplő mások általi hozzászólásokért és szabad véleményformálásokért személyes felelősséget nem vállalok!

Köszönöm mindenki megértését.

2013. december 20., péntek

Politikailag érintett kapcsolatom lezárása az MSZP-vel.

Kedves Barátaim, Ismerőseim!
Tisztelt Oldal látogatói!

Többször is jeleztem ezen felületen, azt hogy nem tudom mit hoz a jövő egy esetleges politikai  úton számomra. 
Jeleztem azt is, hogy bizonyosan egy kis szimpátiát éreztem a Magyar Szocialista Párt iránt, ennek egyik legfőbb oka nem e párt politikai tevékenysége, üzenete volt. E párt iránti szimpátiámat a 2009-ben általuk elindított "Út a munka világába" program határozta meg, melynek keretében 2010-2011-ben közcélú dolgozóként portásként tudtam elhelyezkedni sajátos csaták megvívása után egy hosszabb állástalanság végén. Ekkoriban 2010-2011-ben még viszonylag rendben működött a köz-foglalkoztatás Kaposváron is. Egyenlő munkabérekért és egyenlő szabadságolás mellett dolgozhattak ez időben 12 hónapig napi 8 órában a szakképzetlen közmunkások és havi nettó 60 236 Ft-ot kaptak a mai megalázó alacsony jobb esetben is kapható havi nettó 49 453 Ft helyett.
Számomra szimpatikus volt a Közmunkás Szakszervezet megalakulása is és az Éhségmenetek is, ahol az érintettek hallathatták a hangjukat, bár tudjuk eredménye nem sok lett a közmunkán megalázott és a szegény emberek életében.
Magyar Szocialista Párt munkájában magánemberként a szegény embereket és a kihasznált közmunkásokat képviselve vettem részt 10 hónapon át, melynek során
több kritika ért szókimondásom miatt és az miatt amiért én valóban törődöm az emberekkel, ennek elsődleges megnyilvánulása volt az, hogy sokszor voltak külön véleményeim, melyek a párt mondanivalóval néha súrlódtak és ebből fakadóan magam soha nem általam be abba a sorba, amit a Magyar Szocialista Párt helyi emberei szerettek volna, mindig is  önálló és külön véleményem volt. Ez a jövőben is így lesz.
Többek előtt ismert, hogy többször is elbizonytalanodtam és többször is kerestem a lehetőséget a bizonytalanság feloldására, amely nem sikerült. 
Ezen bizonytalanság miatt kerestem meg levélben a párt városi elnökét Pintér Attila urat, akivel a mai napon személyesen is megbeszéltük közös dolgainkat. 
A mai beszélgetés után most már egyértelművé vált, hogy magam a Magyar Szocialista Párt kaposvári helyhatósági kampányában nem fogok semmilyen politikai szerepet vállalni, magam függetlenként kívánok indulni Kaposvár 11. számú egyéni választókörzetében Kaposvár-Tüskeváron és Kaposvár-Kecelhegyen. 

Arról is többször számoltam be e felülten, hogy más szervezetekkel is ismerkedtem, ám egyenlőre nem köteleződtem el egyik politikai irányvonalnak sem, mert akik ma demokratának tartják magukat , ők nem elég nemzetiek, akik pedig nemzetinek vallják magukat nem elég demokraták. 
Az út igen rögös és nem egyenes, ahogy megtapasztaltam és ahogy már több bejegyzésemben is leírtam ezt.
 
Mivel magam korrekt és egyenes embernek tartom magamat, ezért megosztom a teljesség igénye nélkül e felület által a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetével folytatott levelezéseim közül azt, amely azon tényeket tartalmazza, melyek alapján hoztam egy felelős döntést.

Magyar Szocialista Párt
Kaposvár Városi Szervezete
Pintér Attila Elnök úr részére

Tisztelt Elnök Úr, kedves Attila!

Jelen hivatalos megkeresésemben ezúton is megerősítve nyilvánítom ki, azon személyes akaratomat, amely által a közeljövőben MSZP aktivistaként nem kívánom tovább segíteni az erős baloldal által képviselt politikai irányvonalat.

Tisztelt Elnök Úr, kedves Attila!

Fenti személyes akaratommal egyidejűleg, arra hivatkozva hogy korábban is jeleztem első személyes találkozásunkkor, hogy egyelőre nem szeretnék a párt tagja lenni, ezért és a jelenlegi tisztázatlan a társadalmat is megosztó helyzet, valamint a pártban kialakult belső hierarchiákra való tekintett miatt átadom azon egyéni választókerületet munkáját, amely az én feladatomat képezte.
Jelenlegi elképzeléseimbe több szervezet támogatása szerepel, nem egy konkrét szervezeté, ebből következik, hogy igazából továbbra is lehetőség szerint független szeretnék maradni.

Tisztelt Elnök Úr, kedves Attila!

Döntésem oka az, hogy abban az országgyűlési választókerületben, ahol lakom dr. Lamperth Mónika volt az a személy, akinek tekintélye, agilitása miatt csatlakoztam és segítettem az MSZP-t. Az utóbbi időben nem láttam már tisztán azt a helyzetet, amely a baloldali pártok közös összefogásai körül kialakultak, valamint nem tartottam elégségesnek az MSZP és az irányomban kialakult személyes kapcsolattartást.

Nekem mindenről önálló véleményem van, így ezek társadalmi és közösségi korlátozásai számomra nem fogadhatóak el, így az ezekkel összefüggő személyi súrlódások sem.

Tisztelt Elnök Úr, kedves Attila!

A fenti okra való tekintett miatt a közeljövőben más hozzám közelebb eső politikai irányt és társadalmi szerepvállalást szeretnék folytatni.

Ezen döntésem természetesen valamilyen esetleges jövőbeli együttműködést a magam részéről nem zár ki, ha közös az emberekről, az emberek jobb létéről lehet szó. Természetesen, erről akkor tudok majd felelősen nyilatkozni, ha ezekre felhatalmazást kapok attól az új irányvonaltól, ahol és akikkel dolgozni szeretnék.

Akár hogy is alakulnak a dolgok úgy egy esetleges jövőbeni kampány során az MSZP által kommunikált célokat egyéni megnyilvánulásaim során tiszteletben fogom tartani.

Kérem az MSZP-t arra, hogy hasonlóképpen a fentikre való tekintett miatt kölcsönösen tartsa tiszteletben az én politikai munkámat-küldetésemet, amely az emberekről szól az embereknek és melynek beérő gyümölcseit az emberekkel együtt szeretném elérni egy mielőbbi jobb és igazságosabb, felelősebb társadalom kialakulása érdekében.

Kérem megkeresésem tudomásul vételét.

Kelt: Kaposvár, 2013, december 01.

Barátsággal, köszönettel és
az emberekbe vetett őszinte
hittel tisztelettel:
Kemenczei Róbert
 

Fenti bejelentésemet elfogadta a városi elnök úr, akivel mindent sikerült megbeszélnem.
Sokan egyet értünk, hogy bizonyos változásokra szükség van és közösen közös akarattal kellene megtalálnunk mindannyiunknak a helyes utat és élhetővé tenni hazánkat, Somogyot és Kaposvárt. Ez a feladat sajnos nagy kihívás és nem egy egyszerű vállalkozás, amely mások mellett számomra is nehézséget okoz.
Ha nem is tudok országos ügyekkel foglalkozni, bár egyenlőre ez túl nagy falat is volna, így engedjék meg nekem, hogy helyi kaposvári ügyekkel és azon belül is a szívemnek is legkedvesebb és legbarátságosabb választókerületével foglalkozzak.
(A kép nagyítható!)

A fenti képet ajánlom mindenkinek tájékoztatásul, egyben mindenki segítségét és támogatását szívesen veszem, ahhoz hogy a képen szereplő körzet független képviselő jelöltjeként a 2014 .évi kaposvári helyhatósági választásokon el tudjak indulni.
Eredményes megválasztásom esetén sikeresen képviselni szeretném a városrészben lakók egyéni és közösségi érdekeit.

Mivel az út elején járok és mivel még korai lehet ebbéli bejelentésem, így is ki szeretném hangsúlyozni, hogy mindenkivel szívesen beszélgetnék, ezért minden a városrészben lakó élő állampolgár véleménye fontos számomra. Hogy ezen közösségépítő és társadalompolitikai véleményeket megismerjem, kérem szíveskedjek keresni. Minden megkeresésre válaszolni fogok. Elképzeléseimet mindenkivel közösen szeretném összeállítani és érvényre juttatni önökkel együtt önökért!

Kérem a bejegyzésem megosztását és bejelentésem minél szélesebb körű elterjesztését mindenkitől.
Segítők jelentkezését is várom, mert kell egy jó csapat is!

Köszönettel és barátsággal:
Kemenczei Róbert

Kapcsolódó bejegyzések:
Közlemény
Mi lehet a helyes út a nehéz sorsú embertársaim számára?

Nincsenek megjegyzések: