KÖZLEMÉNY, ÁLLÁSFOGLALÁS!

Tartalom felhasználási irányelvek

Tartalom felhasználási irányelvek:

A jelen internetes felületen található, külön nem jelölt képek saját szerzői, az illusztrációk pedig saját szellemi tulajdont képeznek!

A tartalom felhasználása más felületeken csak és kizárólag a fejlécben szereplő címen keresztüli kapcsolat felvétellel, vagy a jelen oldal forrás megjelölésével engedélyezett!

Az oldalon szereplő mások általi hozzászólásokért és szabad véleményformálásokért személyes felelősséget nem vállalok!

Köszönöm mindenki megértését.

2013. november 18., hétfő

Nettó (szakképzetlen) minimálbérek alakulása 2010-2013

 (A kép rákattintással nagyítható! A kép a Nem szakképzett, 
azaz  érettségi nélküli béreket és terheket tartalmazza 
napi 8 órai foglalkoztatás estén.
 Kevesebb óraszám miatt még alacsonyabbak a bérek!)

Néhány gondolat a kiskeresetűek minimálbért terhelő egykulcsos adórendszeréhez.
Azt tapasztaltam, hogy az emberek meg vannak félemlítve és kevesen merik felvállalni, hogy az egykulcsos adórendszernek vannak hibái. Akik meg eljutnának addig, hogy mik ezen rendszer hibái azok meg nem tudnak objektíven gondolkodni. Ők azok, akik szerint rendben van minden akkor, amikor egy minimálbéres segédmunkás 3 év alatt

3 940 Ft-nyi nettó bérnövekedést ért el havi szinten, míg a másik oldalon egy Somogy megyei politikus vezető meg 217 860 Ft nettó keresetnövekedést ért el havi szinten! Itt jön ellő az ellenzéki pártok kommunikációs hiánya, mert minden vezető politikus olyan szavakat, mondatokat használ, hogy a kis emberek nem értik meg egyszerűen azt, hogy ki mire gondol a hangzatos beszédeiben.

Az egykulcsos adó azért rossz, mert több pénzt hagy a jól keresőknél és kivesz a kis emberek megélhetéséből.
Szörnyű kimondani, de tőlem már mindenki megszokja lassan, hogy nem tudom magamat visszafogni. Ez nem is célom, hiszen szerintem mindenkinek joga van az igazsághoz és joga van egy Igazságosabb és Szolárisabb társadalomhoz és a napi gondtalan megélhetéshez. Így hát ennek fényében szépen írom, hogy a jelenlegi Kormány a gazdagok kormánya és nem az emberekké.

A tények nem ferdítenek, Magyarország Kormánya Igen!

A jelen kormány a minimálbér adó- és járulékterhelését emelte drasztikusan.

Nettó (Nem szakképzett, azaz érettségi nélküli bérek napi 8 órai foglalkoztatás estén. Kevesebb óraszám estén még alacsonyabbak a bérek.) minimálbérek a dolgozónak és az azokat terhelő adók mértéke az állam irányában 

(2010-2013):
2010 bér=> 60 236 HUF adók, járulékok => 34 212 HUF
2011 bér=> 60 600 HUF adók, járulékok => 39 630 HUF
2012 bér=> 60 915 HUF adók, járulékok => 58 590 HUF
2013 bér=> 64 190 HUF adók, járulékok => 61 740 HUF

2013. november 17., vasárnap

KAPOSVÁR: Tömegközlekedés fejlesztése 5.rész

Tisztelt érdeklődő barátaim!

Mindenek előtt szíves elnézéseteket kérem azért, amiért egy hosszabb idő kihagyása után csak most folytatom azon hat részes bejegyzés sorozatom ötödik részét, amely a kaposvári tömegközlekedés fejlesztéseit, járműveit, megállói tárgyait-utcabútorait mutatja be.

Ezen bejegyzésem a kaposvári Tömegközlekedési Zrt. és a város tarifapolitikájával foglalkozik.

Kaposvár támogatja a rezsicsökkentést:
Egyetlen közszolgáltatás díja és a helyi adó mértéke sem emelkedik Kaposváron 2014-ben, így támogatja a város a kormány rezsicsökkentő politikáját. Erre a rendszerváltás óta nem volt példa.
Kaposvár évekkel ezelőtt tűzte ki a célt, hogy az egyik legolcsóbb nagyváros legyen a közszolgáltatási díjak tekintetében, vagyis az egyik legalacsonyabb díjat kérje el többek között a szemétszállításért, a vízért, a távhőért vagy éppen a tömegközlekedésért.  Ennek értelmében 2014-ben sem emelkednek a viteldíjak a helyi autóbuszos közlekedésben.

Jelenleg az egy útra szóló vonaljegy a
buszvezetőnél 360 Ft-ba kerül, míg ugyanez elővételben 240 Ft.
Egy teljes árú összvonalas havi bérlet Kaposvár kártya birtoklása nélkül 6590 Ft-ért vásárolható meg.
A bérletek érvényessége  a tárgyhó első napjától a következő hónap ötödik napjáig érvényes.
2014 januárjától, azonban kérhető lesz, az úgynevezett 30 napos bérlet is a régi bérletek mellett, melynek előnye lesz, hogy a 30 napos bérlet az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári naptól számított 30 napig lesz érvényes.
(További viteldíjak kimutatása, a kép ráktatinkással nagyítható!)

A bérletek áránál felmerül az a kérdés, hogy nem lehetne-e a teljes árú összvonalas bérlet ára a 6590 Ft helyett egy-két ezer forinttal kevesebb?
A teljes árú bérlet ára van akinek elfogadható, de biztos olyanok is vannak sokan, akiknek meg kell gondolniuk, főleg azoknak, akiknek csak a havi 22 800 Ft összegű Foglalkoztatást-helyettesítő támogatás az egyetlen túlélési lehetőségük, hogy valamijük azért mégiscsak legyen. Ha nincs nekik egy jó kerékpárjuk és buszozni kell munka után vagy a hivatalokba járni rendszeresen a szegényebb embereknek, akkor sajnos erős gondolkodásokba esnek, hogy a majdnem 6 600 Ft-ot másra is ki tudnák adni. Hogy számukra esetleg van-e valamilyen segítség sajnos azt nem tudom, de ha valaki tudja, akkor szóljon hozzá jelen bejegyzéshez. Köszönöm!

Örömteli, hogy nem változnak jövőre az árak, azonban volt egy rövid időszak 2013. januárjától - május végéig, amikor csökkentek egy kicsit az egy útra szóló vonaljegyek, ekkor a buszvezetőnél 300 Ft-ba, elővételben pedig 200 Ft-ba kerültek! Ezt jó lett volna így hagyni, melyet sajnos visszaemeltek a jelenlegi árszintre.
Jó lenne ezt esetleg egy újabb közlekedési rezsicsökkentés részeként visszaállítani!

Korábban már véleményemet fejeztem ki még ez év februárjában a városházán egy közmeghallgatás keretében a menetjegyek egységes árával kapcsolatban, melyet felfrissítek most itt:
"
Szita Károly Polgármester úr említést tett a Tömegközlekedés jövőbeli fejlesztésről is, ami alapján új buszvárók és vizuális utastájékoztató rendszerek épülhetnek és megújulhat az összes régebbi "esőbeállóként" funkcionáló váró épület.
Erre vonatkozóan  magam (Kemenczei Róbert)  azt javasoltam, hogy előbb a helyi autóbusz park kerüljön megújításra és a jelenleg közlekedő autóbuszok elégtelen műszaki állapotát orvosolják (mert vannak olyan járművek amelyek még télen is nyári gumikkal közlekednek).  A másik javaslatom az volt, hogy az utazási feltételeket mindenki minden körülmények között egyenlő díjszabáson vehesse igénybe és ezért az autóbuszon megváltott menetjegy is ugyan annyiba kerüljön, mint a máshol elővételben megváltott."


A fenti javaslat, hogy ugyanannyiba kerüljön a szolgáltatás igénybevétele elővételben és az autóbuszokon is vonaljegy vásárlása esetén. Ez az ami még nem került bevezetésre. A város tájékoztatása szerint erre nem látnak lehetőséget. 

Ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatás érkezett a városházáról:
"Az autóbuszon vásárolt menetjegy magasabb árát az indokolja, hogy az elővételben vásárolt jeggyel azonos ár esetén tömegessé válna, hogy a jeggyel utazók a buszvezetőnél vegyék meg a jegyüket, ami a menetidő tartását lehetetlené tenné nagymértékben lassítaná a közlekedést."
Ezen megállapítást senki nem vonja kétségbe, így magam sem.
A problémám ott van, hogy amikor már nincs lehetőség a késő délutáni, vagy az esti, -késő esti órákban, vagy a kora reggeli órákban elővételben menetjegyet vásárolni, mert a szerződött partnerek zárva tartanak, ez esetben ezekben az órákban tartom jogtalannak a magasabb árat a buszvezetőnél. Hiszen más lehetőségek nem lévén így is meg úgy is a buszvezetőnél kerülnek megváltásra a menetjegyek és véleményem szerint itt él vissza a szolgáltató azzal, hogy többletbevételre  tesz szert és bünteti azokat az utasokat, akik nem tudnak elővételben jegyet váltani, mert már este épp zárva van mondjuk a zöldséges, aki szerződött partner.
Így magam azt kértem és az volna az utasbarát cselekedett a buszokat üzemeltető társaságtól, ha és amikor zárva vannak már a jegyek árusítására szerződött partnerek akkor ezen időzónában egységes áron biztosítsa a szolgáltatás igénybevételét és ekkor kerüljön csak azonos díjba a buszvetőnél váltott jegy a lehetőség hiánya miatt meg nem váltható alacsonyabb árú elővételi jeggyel.

A jövőben az autóbuszokon elhelyezhető lenne egy-egy darab menetjegykiadó automata, így gátat lehetne szabni a túlzott és eltérő vonaljegy áraknak. A jelenlegi adminisztráció ösztönzést, -ha van ilyen a buszvezetőknek-, akkor azt pedig lehetne megtakarítást kezelni és a régebbi autóbuszok állapotának szinten tartására, vagy  a jelenlegiek műszaki paramétereinek javítására felhasználni.

A városháza tájékoztatásában az is szerepel, hogy jelenleg 41 helyen van lehetőség a városban menetjegyeket elővételben váltani, azonban ezek a helyek a Tömegközlekedési Zrt megújult honlapján sajnos, ahogy a korábbin sem szerepelnek. Így ezúton javaslom, hogy ezen elérhetőségeket és ezek nyitva tartását valahol tüntessék már fel a honlapjukon, mert ezeket sokan nem tudják, nem ismerik. 
A szerződéses partnereinknél meg túl tényszerű lenne, ahogy korábban volt és továbbra sem tudhatják meg az érdeklődők utazás tervezéseik során, hogy hol vásárolhatnának elővételben és mettől-meddig vonaljegyeket alacsonyabb áron.

A következő befejező részben  a közeljövőben a Kaposvár-tüskeváriak megálló fejlesztési igényét tárom majd fel. 

 Kapcsolódó bejegyzés:
 KAPOSVÁR: Tömegközlekedés fejlesztése 4.rész

2013. november 15., péntek

Kinek a politikáját segítsem?

Ezt a kérdést már bizony az állampolgárok közül már nagyon sokan valószínűleg feltehették az első szabad választások óta. Azóta már jelenleg a hatodik Kormány regnálást éljük. 
Megéltük a nagy privatizációkat, a NATO-hoz és az Európai Unió-hoz való csatlakozásunkat, számtalan jogi szabályozást és az új alaptörvényt és büntető törvény létrejövetelét, de megéltük azokat az igazságtalan adó,- járulék,- és a megélhetést és munkaviszonyt szabályozó törvények meghozatalát is, melyek egyre jobban elszegényítenek minket az embereket, a kis embereket.
(A kép rákattintással nagyítható!)

A közelgő választások előtt rendszeresen fordulnak elő a politikai erők az utcákon, hogy-egy ügy mellé támogatásokat gyűjtsenek. Ezen támogatások legtöbbször a szervezett utcai aláírás gyűjtési akciókat jelentik. Sajnos ezekre társadalmi igény van, mert sajnos sokszor az ellenzéki pártok nem tudnak megegyezni közös programpontjaikról, melyek gyakran megegyeznek egy-egy kisebb másítástól eltekintve. 

Mire jók a pártok aláírás gyűjtései bizonyos kérdésekben?
A válasz az hogy sok mindenre. 
Jók arra, hogy felmérjék egy-egy általuk kifogásolt, az embereket hátrányosan érintő intézkedés társadalmi támogatottságát.
Jók bizonyos adatbázis építésekre körülbelüli szavazatok arányszámainak felmérésére, bár ez így nem teljesen igaz, mert attól, hogy valaki valamelyik ellenzéki, vagy kormányzó párt oldalán egyet ért egy-egy intézkedéscsomaggal, attól még nagy valószínűséggel nem lesz biztos pártválasztó.
A fontosabb kérdések miért nem népi kezdeményezésekkel dőlnek el, vagy miért nem kerül rendesen pont ezek végére az Országgyűlésben a törvényhozásban, erre sajnos magam sem tudom a konkrét választ. De örömteli volna, ha  pártok nem csak az utcákon és nem csak a kampányokban dolgoznának az emberek életének jobbá tételéért, hanem ez helyett egységes összefogásra és irányvonalra való helyezkedésükkel valóban segítenék Magyarország érdekeit, a társadalom a kis és közemberek érdekeit két választás között.

Pártszimpátiáktól függetlenül magam eddig amióta érdeklődést mutatok a politika iránt a következő kezdeményezéseket támogattam magánemberként aláírásommal:

 -SZDSZ Sorkötelezettség eltörlése.

 -SZDSZ Közlekedési kezdeményezés, a Somogy Intercity vonatjárat megmaradása, megmentése a Somogyi emberek részére.

-LMP Népszavazási kezdeményezés a következő kérdésekben: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni és végül azt, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni. 

-FIDESZ-KDNP: Rezsicsökkentés és annak megvédése: Az olcsóbb közszolgáltatásokért, melyek a megélhetéshez tartoznak közvetlenül.

-MSZP adócsökkentés: Alapvető élelmiszereket terhelő forgalmi adó mértéknek csökkentése a jelenlegi 27%-ről 5%-ra.

-Együtt-PM adócsökkentés: Többkulcsos adórendszer, az igazságosabb közteherviseléséért, több munkahely létrehozásának segítéséért. 

-MSZP Stadionok helyett működő egészségügyet:  A sportlétesítmények építésre szánt pénzt arra fordítanák, hogy minden, hatévesnél fiatalabb gyermek ingyen kapja meg a szükséges gyógyszereket, valamint a kórházak és rendelőintézetek adósságállományát csökkentenék, így rövidítve a várólistákat.

A jövőben is támogatni fogok minden olyan kezdeményezést, melyről úgy gondolom, hogy jó lehet a  kis embereknek. Másokat is arra kérek ezúton is, hogy segítse a politikai pártok egy-egy népi kezdeményezését akár pártszimpátia nélkül is.

Köszönöm!

2013. november 14., csütörtök

Több mint a segély- ez a hatalom célja

A mai napon kézhez kaptam a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségének azon tájékoztatását, melyben számomra munkát ajánlanak.

A megkeresés tartalmazza, hogy 2013. november 19-én reggel 8 órakor jelenjek meg a Hivatal kirendeltségén. Azonban még nem tudom, hogy ezt megfogom-e tenni!
Fontosnak érzem azonban azt köztudomásra hozni, hogy számomra a vállalt együttműködéseimben is rögzített lehetséges munkakörök egyikben sem történt meg eddig 2011 óta az eredményes és a számomra is elfogadható kiközvetítésem.

A mai megkeresésemben együttműködési szándékomban jeleztem, hogy önkéntes közérdekű tevékenységet végzek Kapostüskevár MÁV megállóhely napi szintű környezetének rendben tartásának, üzemeltetésének biztosítása érdekében, melyért jogosnak ítélem a havi 22 800 Ft összegű Foglalkoztatást-helyettesítő támogatásom felvételét. Másokkal ellentétben magam nem márkás gépkocsikkal járok fenti szociális támogatásért jogtalanul.
Továbbra is rendbe kívánom tartani a fentiekben ismertetett vasúti megállóhelyet az emberekért a vasút utasaiért.
Ezen felvetésemre azonban elutasítás érkezett a Hivatal munkatársainak részéről.
Azon személyes észrevételemre, hogy havi nettó 37, 49, 63, 64 ezer forintért nem dolgozom, mert egyikből sem lehet rendesen megélni a válasz a következő volt: Több, mint a segély! Ha nem jelenik meg az értesítésünkben megjelölt időpontban, akkor megvonatjuk a Foglalkoztatást-helyettesítő támogatását!
Ezen már-már konkrét társadalompolitikai zsarolásnak tekinthető esetleges szankcionálásra a mellékelt kép a válaszom mint magánember.

(A kép rákattintással nagyítható!)

Ma hazánkban elvárható volna, az hogy más Európai államokhoz hasonlóan is a minimális munkából származó alapkereset munkaköröktől- végzettségektől függetlenül napi 8 órai munka esetén érje el a minimum nettó 100 ezer forintot, természetesen a mostani ár és megélhetési színvonal megtartása mellett!
Sajnos ma Magyarországon azon idősebb állampolgárokat, vagy azon fiatalabb, de biztos megélhetéssel kedvezményekkel korábban nyugdíjba vonultakat taszítják a jobb lét felé, akik a nyugellátás mellett plusz anyagi javakért még dolgozhatnak.
Ezen emberek sokszor a két és háromszorosát, nyugellátásukkal együtt sokszor akár még a négyszeresét, vagy az ötszörösét is eltehetik a zsebükbe a dolgozni és a rendesen megélni akarókkal szemben.

Nem mehet el az igazságos társadalom amellett sem, hogy a nyugdíjban részesülök nagy többségének ellátása meghaladja a jelenleg dolgozó, munkából megélni akaró emberek becsületes munkabérének havi összegeit.
Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy az idősebbek többsége mindent kedvezményesen (belépők, utazás) vehet igénybe, melyekért még sokszor az állástalan, nincstelen emberek is kénytelenek drága árakat fizetni.  Ez igazságtalan és ellehetetleníti a fiatalabb generáció tisztes munkába állását.
Mindezen csoport mellett vannak azonban olyan a fiatalabb generációhoz tartozó emberek, akik folyamatos politikai és társadalmi megfélemlítésben, ellehetetlenítésében kénytelenek napról-napra élni és túlélni. Ők rendszeres célozgatásokban is részesülnek, ahogy magam is, mert ennek oka az az akadályképződés amelynek folyamatos propagálása okán a mindenkori hatalom csak Önmagát szereti!


A fiatalokat, így engemet is foglalkoztat a magán-nyugdíjpénztári befizetéseink állami lenyúlása és azok ismeretlen holléte. A legtisztább az lett volna, hogy aki úgy nyilatkozik hogy a befizetési a továbbiakban az állami nyugdíjalaphoz menjenek a  jövőben, úgy az Ő részükre vissza kellett volna fizetni a magánnyugdíjpénztárba is önkéntesen (első munkavállalással rákényszerített) utalt pénz összegeket.

A nyugdíjasok kontra fiatalok között ellentétéket szít az is, hogy az éppen dolgozó fiatalok munkabérét terhelő járulékaiból van fenn tartva a jelenlegi nyugdíjrendszer, így gyakorlatilag a nyugdíjasokat a fiatalok "tartják fenn".  Itt van az a  pont amiért egyéni személyre szóló nyugdíjszámlák hiánya és az egyfolytában feljebb emelkedő nyugdíjkorhatár miatt nem szeretnének bejelentett munkát vállalni a fiatalok. Ezt gondolom Én is, mert minden jelenlegi Aktív korosztály elmereng ezeken az igazságtalanságokon is.

Mi mások, akik a hatalom folyamatos retorikájaként emlegetett akadálypályájaként- így én magam is- ,a havi nettó 22,37,49,63,64 ezer forintot elégtelennek tartjuk a rendes megélhetésre, a biztonságos és hosszútávú jövőképünk és életünk felépítésére, -amelynek során folyamatos létbiztonságra vágyunk! Ez az a pont amiért nem akarok munkát vállalni, jelenleg még nem!


Nem arról van szó, hogy magam nem szeretnék a társadalom hasznosabb tagja lenni, hanem pusztán arról, hogy amennyiben azon cél elérése érdekében, hogy minél előbb létrejöjjön egy jobb Igazságosabb, egymás iránt is Szolidárisabb társadalom, olyan ahol nincsen napi szintű létbizonytalanság akkor ezért kész vagyok áldozatot vállalni.
Igen áldozatot, Ha úgy határozom, hogy nem fogadom el az előttem még csendes homályban kínálkozó lehetőséget a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségén. Ez esetben bizonyos időre elvesztem a jelenlegi havi nettó 22 800 Ft-os jövedelem pótló támogatást a Hivatal fenyegetése által, melynek okán nagyon is igazzá válik az a mondás, hogy akinek semmije nincs az annyit is ér!


A fentiekből biztos az gondolható, hogy biztos nagyon jól élek.
Erre azt tudom mondani, hogy nem így van, de kihasznált, kizsákmányolt nem leszek a saját hazámban, így ebből fakadóan eljutottam oda, ahová már mások is, így mindaz a 434 ezer ember, akik már semmilyen ellátórendszerben nincsenek nyilvántartva hasonló okok miatt, mint az én esetem.
Eljutottam oda, ahová azon 551 ezer fiatal sorstársam, akik hazaszeretetüket elnyomva más országokban keresik a jobb boldogulást, a biztosabb jövőt.
Eljutottam oda, ahová azok is, akik már egyik statisztikai számsorban sincsenek több százezren.


Hogy mi lesz számomra 2013. november 19.-e után?
November 20.-a, ekkor ugyanis kiderül számomra is, hogy hogy döntöttem, hogy alakul, hogy teljesedik be azon társadalompolitikai zsarolás amelynek során a jelenlegi havi 22 800 Ft-os ellátásomat elveszítem, mert már most borítékolom azt, hogy 2013. november 19-én erre fogok kényszerülni.
Ennek oka részemről az lesz, hogy a munkaügyi hivatal továbbra sem fog olyan állásajánlatot tenni, amely az előttük is már ismert és az általam is konkrétan kinyilvánított munkakörök betöltése lehet. Ezzel egyidejűleg pedig valószínűleg a továbbiakban sem akad olyan lehetséges foglalkoztató, aki minden elvárásomnak megfelelően természetesen minden a foglalkoztatással összefüggő jogalkalmazást törvényesen be is tartva irányomban munkát adjon.


Kérek mindenkit, hogy fejezze ki csendes tiltakozását a bejegyzés megosztásával, vagy a bejegyzéshez való hozzászólásával, véleményének kinyilvánításával arról és amellett, hogy az alacsony bérek és a folyamatos politikai zsarolás, az elmúlt 23 év társadalmi igazságtalansága.


Köszönöm!


Barátsággal:
Kemenczei Róbert 
a kis emberek képviselője

2013. november 13., szerda

Magam is támogattam

A mai napon a szegény és elesett emberek érdekvédőjeként politikai pártállástól, nézeteimtől függetlenül aláírásommal támogattam az Együtt-PM választói szövetség azon kezdeményezését, amely arra irányul, hogy Kevesebb adó. --Több munkahely jöjjön létre, valamint hogy eltörlésre kerüljön az igazságos közteherviselést jelenleg gátló, a kis jövedelműeket sújtó egykulcsos adórendszer!
Kapcsolódó média oldal:
Kaposvári aláírásgyűjtés az egykulcsos szja ellen

2013. november 12., kedd

Közlemény!

Kedves Barátaim, Ismerőseim!
Kedves Kaposvári és Somogyi emberek!

Mindenek előtt szeretném megköszönni azt a támogatást és azokat az őszinte tanácsokat, észrevételeket, amiket az elmúlt néhány hónapban kaptam.
Ezen útmutatások számomra igen hasznosak, még ha néha pár olyan zöngés is eljut irányomban, hogy túl szókimondó vagyok! -Ilyen személyiséggel áldott meg a teremtő, hogy ami a szívemen az a számon. Ez sokszor tűnhet úgy, azonban hogy ezen életstílusom egy bizonyos erős baloldali párt mondanivalóját, véleményét és álláspontját tükrözi. Ez a látszat azonban nem biztos hogy objektíven mindenki gondolatával azonosságot mutat.
A különböző kétségek és talányos esetleges párt kötödések látszatának tisztánlátása végett kinyilvánítom, hogy a februárban Somogyból elindult éhség-menten, mint a közmunkások érdekvédője az elesett, önhibájukból a jelen kormány társadalmat megkülönböztető, megosztó politikájának elszenvedőit képviseltem.
Itt akkor az állástalanokat, a különböző szociális alapú juttatásokat igénybe vevőket, a megkülönböztetett és a nem megfelelő munkabérért foglalkozottakért tettem a dolgom és többnyire teszem ezt most is.
Az ezen oldalamon és a saját közösségi portáljaimon is kommunikált szabad véleményformálásaim csak és kizárólag az eddigiekben és jelenleg is a magán véleményemet és a szegény elesett társadalmi közösségek között naponta elhangzó beszélgetéseket tükrözik! Ezen magánvéleményeim és megnyilvánulásaim nem azonos, illetve nem azonosak a jelenlegi, azon erős baloldali politikát képviselő országos és helyi politikában jelen lévő ellenzéki erővel és erők megnyilvánulásaival!

Jelenleg, ha és az ábra, vagy látszat azt sugallja, hogy elvagyok kötelezve azon politikai erő irányában, amely az emberekért, az emberek jobb megélhetésért az éhségmeneten és a közmunkás szakszervezeten át egészen az alapvető élelmiszerek adótartalmának csökkentéséért tevékenykedik, akkor erre a sugallatra itt a sarkalatos és tényszerű válasz a következőkben.
Az alapvető élelmiszerek adótartalmának csökkentettéért indult aláírásgyűjtést is a szegény és mély-szegény emberek érdekében segítettem és támogattam az oldalaimon megtalálható képeken szereplő szervezet színe és arculata alatt.
Jelenleg nem vagyok egyik politikai párt tagja sem, soha tudtommal nem is voltam. Jelenleg sem vagyok.

Eddigi tevékenységem csak és kizárólag a hozzám hasonló nehéz sorsú, helyzetű emberek megsegítésére, vagy az ezen emberek életének jobbá tételéhez való társadalmi célok elősegítéséhez kapcsolódtak és kapcsolódnak.

Jelenleg nem titkolom útelágazáshoz érkeztem, de az emberek megosztottságából, tudatlanságából, megfélemlítéseiből adódóan keresem minden szegény és elesett embertársam számára azt a járható kikövezett utat, amely nem növelné tovább az állástalanságot, az eladósodottságot, az éhezést, a kilakoltatásokat és az ellehetetlenülést a való életben.
Fontosnak éreztem az e bejegyzésben foglalt személyes gondolatim és észrevételeim köztudomásra való tételét.

Továbbra is várom mindenki megtisztelő véleményét, tanácsát, észrevételét minden téren.

Továbbá a megfelelő időben és módokon mindenki értesül, arról hogy 2014-ben vagy esetleg 2018-ban  melyik utat találom majd helyesnek.

2013. november 8., péntek

Közvélemény-kutatatás II.

Ez úton köszönöm mindazon kevés feltehetően kaposvári tömegközlekedőnek a véleményét, melyek jelen oldalamon a második közvélemény kutatásomat jellemzik.
Ezen második felmérésem a kaposvári helyi tömegközlekedés új autóbuszváróival volt kapcsolatos.

Bízom benne, hogy a kevés szavazat ellenére is leszűrik a tanulságokat belőle az illetékes döntéshozók és a szakemberek.
 
Önnek, hogy tetszenek az új kaposvári buszvárók és fejlesztések? 
Nekem tetszik: 0 (0%)
Nekem nem tetszik: 5 (38%)
Volna még mit változtatni: 8 (61%)
Nekem mindegy: 0 (0%)

Szavazatok száma: 13
Közvélemény-kutatás lezárva

2013. november 7., csütörtök

Nemzeti kampány?

Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem már unalmasnak tünhet a Kormány nagyfokú kommunikációja, ami a Magyarország Jobban Teljesít címen vált ismeretté! Úton útfélen ez van: Óriásplakátokon, TV reklámokban, internetes felületeken kis ablakokban, nyomtatott sajtóban, a pódiumokon, melyeken nyilatkoznak a tisztelt kormánypárti honatyák és honanyák. 
Feltehetnék a kérdést magunkban, hogy vajon mennyibe kerül ez az adófizetőknek?
A kormány és a hatalom csak önmagát szereti, legalább is így érezhetjük többen is!
 

Ma hazánkban sok ezer munkahely hiányzik, ez Kaposvár városára, Somogy térségére is igaz!
Ma az ismert számsorok alapján országunkban 4 millióan élnek a létminimum alatt, ebből 1,5 millióan mély-szegénységben vannak. 

380 ezer gyermek él nehéz körülmények között, 150 ezren alultápláltak, 40 ezer gyermek pedig éhezik.
Lehet, hogy ezen embereken lehetne segíteni egy picit, ha a kormány nem költene ennyit stabilitásának megtartásáért  a nem igaz mondásra, a féligazságok emberekbe történő belesulykolására.

Igazat mond-e, állít-e magáról a kormány, tényleg Jobban Teljesít Magyarország?
Mi lehet az igaz ebből?
Nézzük akkor most meg a plakátokon szereplő három állítást.

Első állítás: Rezsicsökkentés=20% 
Idén csökken 20 százalékkal az áram, a gáz és a távhő ára.
Ez az állítás csak részben igaz.
Miért?
Mert csak a lakossági fogyasztók rezsije lett picivel kevesebb. A kormányzat rezsicsökkentő intézkedéseinek jelentős részét is a szabadpiacon vásárló vállalkozók fizetik meg például a rendszerhasználati díjak emelkedésével. Ezen vállalkozások között jelentős számban vannak jelen a kis és közepes vállalkozások, ismertebb nevükön a KKV szektor.

Második állítás: IMF-Tartózás=0 Ft 
Magyarország IMF-tartozása 0 forint.
Így lehet?
Ez igaz a kormány valóban visszafizette az IMF-tartozást. Ezután ugyanakkor az államot a piacról kell finanszírozni, ami drágább, mint az IMF-hitel, igaz, a piaci hitelezőkkel kevesebb a vesződsége a kormánynak.

Harmadik állítás: Átlagbér-Növekedés=4,6%
Idén már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér.
Vajon ez igaz kijelentés lehet?
Nem.
Miért is?
Mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013. júliusban 2,1 százalékkal mutatta ki, hogy magasabbak a bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel korábban. Az átlagbér így 229 698 ezer forint. Ha a nettó átlagot nézzük (tehát amit a munkavállalók kézhez kapnak) akkor sem 4,6 százalékos a növekedés.
A KSH szerint nettó keresetek 3,7 százalékkal voltak magasabbak nemzetgazdasági szinten, ami a júliusi 1,8 százalékos infláció mellett nagyjából 1,9 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg.
Akkor mégis mi ez a 4,6 százalék?
A KSH adatai közt szerepel, hogy a versenyszférában növekedtek ennyivel a bruttó átlagbérek, a kormány tehát a hirdetéseiben nem vette figyelembe a közszférában dolgozók bérét.